Negatív hangulatban a részvénypiac

Negatív hangulatban a részvénypiac

csökkenő piros nyílon kapaszkodó bróker

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint a szerda reggel megint pesszimista hangulatban indul a világ részvénypiacain, így a BÉT is eséssel kezdhet. “Jól látható, hogy az IMF védőszárnyának lehetősége is elég volt ahhoz, hogy a magyar eszközöktől az eladók máshova forduljanak, így már 3-4 napja teljesítjük felül a környezetünket. Azonban úgy, hogy a fejlett piacok nap mint nap kapják az újabb pofonokat, ez sem elég az emelkedéshez, és lassan már aggódhatunk, hogy azért hozzánk is visszatérnek az eladók” – írta az elemző.

Bét épülete

Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője szerint is erősen negatív a nemzetközi befektetői hangulat. Hozzátette, hogy a hazai részvénypiac azonban az elmúlt napokban igen jól szerepelt, és a technikai kép továbbra is inkább semleges, mint negatív a vezető magyar részvények esetében. Az elemző úgy véli, hogy ennek ellenére nagy valószínűséggel a támaszok kerülhetnek fókuszba a szerdai kereskedés során, az OTP esetében 2.940 forint letörése nyitna utat a csökkenéshez, a Mol grafikonján pedig a 17.500 forintos kitörési szintre kell ügyelni. 

A BUX 131,72 pontos, 0,78 százalékos emelkedéssel, 16.921,53 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 280 forinttal, 1,59 százalékkal 17.910 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 60 forinttal, 2,03 százalékkal 3.020 forintra nőtt, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,60 százalékkal 500 forintra emelkedett, forgalma 350,5 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 600 forinttal, 1,70 százalékkal 34.600 forintra csökkent, a részvények forgalma 543,7 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 54,6 millió forintos forgalom mellett 20 forinttal, 0,11 százalékkal 18.665 forintra erősödött.