Kis emelkedéssel zárt a BUX

Kis emelkedéssel zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 205,38 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel, 39 861,63 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 13,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Saághy Pál, az OTP Treasury üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta: Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökének szerda esti beszéde után jelentősen javult a nemzetközi befektetői hangulat, de az optimizmus csak részben jelent meg csütörtökön az európai tőzsdéken.

“A magyar tőzsde is csak kis pluszban tudott zárni, az emelkedés főként a Richter-papírok jó teljesítményének köszönhető”

– hívta fel a figyelmet a szakértő.

A Mol 12 forinttal, 0,38 százalékkal 3178 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,18 százalékkal 11 400 forintra csökkent, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 452 forintra esett, forgalma 631,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 1,87 százalékkal 5460 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3962,14 ponton zárt csütörtökön, ez 52,95 pontos, 1,35 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.