Kiemelkedő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Kiemelkedő forgalomban emelkedett a BUX a héten

A rövidebb hét ellenére kiemelkedő forgalom mellett emelkedtek az árak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a tőzsde részvényindexe, a BUX 25 938,65 ponton zárt pénteken, ami 329,96 pontos, 1,29 százalékos emelkedés az előző heti értékhez képest. 

A mindössze három napos kereskedelmi héten a részvénypiac forgalma 68,7 milliárd forint volt, a Mol forgalma a rövid hét ellenére is csaknem 7 százalékkal nagyobb, 17,4 milliárd forint lett. Minden vezető részvény árfolyama emelkedett, legjobban a Mol szerepelt, árfolyama 2,82 százalékkal, 16 410 forintra nőtt. A Richter részvényekért pénteken 5407 forintot, a hétfőihez képest 1,25 százalékkal többet kellett fizetni. A Magyar Telekom árfolyama 0,92 százalékkal, az OTP-részvények értéke 0,42 százalékkal emelkedett. A kereskedés első napján, szerdán nem volt túl nagy mozgás a BÉT-en, az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed monetáris politikai döntéshozó nyíltpiaci bizottságának döntésére vártak a piacok. Az OTP korrigált az elmúlt napok emelkedése után, a Mol viszont új, többéves csúcsra emelkedett, 2013 ősz óta nem volt ilyen magas a részvény árfolyama.
    Csütörtökön a főbb európai részvényindexekkel szemben pluszban zárt a BUX. Fontos piacmozgató hírek nem érkeztek, viszont a pozitív hangulatot segíthette a régiós börzék részvényeit tömörítő Cece index átsúlyozása, mert emelkedhet a magyar papírok súlya.

Pénteken óriási forgalom volt a BÉT-en, mivel egy kelet-európai tőzsdeindexet átsúlyoztak, és egy módszertani változás miatt a magyar blue chipek súlya megnőtt ebben az indexben. A pénteki kereskedés nyertese pedig egyértelműen a Richter volt, 2,7 százalékos drágulással. A Mol péntekre 450 forinttal, 2,82 százalékkal 16 410 forintra erősödött egy hét alatt, 17,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 28 forinttal, 0,42 százalékkal 6758 forintra nőtt, forgalmuk 33,7 milliárd forintot tett ki a kereskedési hét végén. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,92 százalékkal 440 forintra emelkedett pénteken, forgalma 3,22 milliárd forint volt a héten. A Richter-papírok értéke 67 forinttal, 1,25 százalékkal 5407 forintra nőtt, a részvények forgalma 13,6  milliárd forintot ért el a hét végére. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1719,03 ponton zárt pénteken, ez 14,28 pontos, 0,82 százalékos csökkenés volt az előző heti záráshoz viszonyítva.