Így nyitott a Wall Street augusztus 23-án

Így nyitott a Wall Street augusztus 23-án

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az előző napi vegyes zárás után az amerikai értékpapírpiacokon.

New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,07 százalék, az S&P-500 index 0,08 százalék, a Nasdaq Composite 0,03 százalék veszteséget mutatott. A befektetői hangulat romlása az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek éleződése során kölcsönösen megemelt védővámok csütörtöki életbe lépésére vezethető vissza. Az Egyesült Államok 279 kínai termékre kivetett 25 százalékos importvámja és a Kína által 16 milliárd dollár értékű amerikai termékbehozatalra kivetett megemelt importvám egyaránt csütörtökön lépett életbe. 

Az Egyesült Államok és Kína szerdán kezdett egyeztetésekbe a kereskedelmi feszültség enyhítéséről és a tárgyalások valószínűleg csütörtökön is folytatódnak. Szakértők azonban nem számítanak jelentős előrelépésre az ügyben, annál is inkább, mivel Donald Trump elnök a hét elején Twitter üzenetben jelezte, hogy “nem vár sokat” a megbeszélésektől. 

Az olaj ára csökkent részben az amerikai-kínai kölcsönös importvám-emelés, részben pedig a kamatemelési kilátások miatt erősödő dollárárfolyamot tükrözve. A Brent 0,53 százalékkal hordónként 74,38 dollárra, a WTI 0,44 százalékkal 67,56 dollárra csökkent. Az eurót 0,24 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1567 dolláron. A dollár erősödése az arany árát is csökkentette, ami 0,50 százalékkal unciánként 1197,30 dollárra ment le.

Kapcsolódó cikkek