Így alakulhat a kereskedés június 14-én

Így alakulhat a kereskedés június 14-én

Eltérően látják az MTI-nek nyilatkozó szakértők a tőzsdei kereskedés várható alakulását szerdán.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen elemzője nem vár nagy elmozdulást, úgy vélte, a piac az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatdöntésére és az azt követő sajtótájékoztatóra vár. A befektetők majdnem teljesen biztosak abban, hogy 25 bázisponttal, 100-125 bázispont közé emelkedik az amerikai alapkamat – mondta. Hozzátette, az OTP vélhetően szerdán is tudja tartani a jó teljesítményt, amit a keddi céláremelésnek is köszönhet.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint ugyanakkor folytatódhat a keddi optimizmus szerdán is a magyar tőzsdén. Kedden új történelmi csúcson, 35 588,70 ponton zárt a BUX. A szakértő szerint mindegyik vezető részvény emelkedhet, azonban délután profitrealizálási hullám várható, mivel este kamatdöntő ülést tart az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, és ez némi óvatosságra intheti a befektetőket.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 254,22 pontos, 0,72 százalékos emelkedéssel új történelmi csúcson, 35 588,70 ponton zárt kedden. A Mol 5 forinttal, 0,02 százalékkal, 22 305 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 221 forinttal, 2,47 százalékkal, 9170 forintra nőtt, forgalmuk 10,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,43 százalékkal, 471 forintra emelkedett, forgalma 375 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 16 forinttal, 0,23 százalékkal, 6959 forintra csökkent, forgalmuk 2,3 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek