Igen jelentős erősödés az ázsiai piacokon

Igen jelentős erősödés az ázsiai piacokon

Régóta nem tapasztalt nagy pluszban zártak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, és a még nyitvatartó néhány piacon is erősödést jeleztek az irányadó indexek. 

Szakértők szerint ezt részben a dollár visszaerősödése okozta a szerdai gyengülés után, de komoly lélektani hatása volt annak is, hogy pluszban zártak az amerikai tőzsdemutatók szerdán. A piacok kedvezően fogadták a megválasztott amerikai elnöknek elsősorban a magas keresetűeket érintő adócsökkentési tervét, és azt, hogy Donald Trump többet költene infrastruktúra fejlesztésére és védelmi kiadásokra. 

A megválasztott elnök azt ígérte, hogy megduplázza az amerikai gazdaság növekedésének az ütemét, ami nagyobb inflációval párosul. A 10 éves inflációs várakozásokat jelző barométer 16 havi csúcsra, 1,87 százalékra emelkedett, miközben a 10 éves amerikai állampapír hozama 1,716 százalékkal 2,09 százalékra, január óta legmagasabb szintre ugrott. 

Csütörtökön Tokióban a Nikkei-225 index 6,72 százalék emelkedéssel 17 344,42 ponton fejezte be a napot. A már szintén bezárt tőzsdék közül az ausztrál 3,34  százalékkal, a szöuli 2,26 százalékkal, a tajvani börze irányadó indexe pedig 2,34 százalékkal erősödött. 

A tokiói zárás után még nyitva tartó hongkongi tőzsde 2,20 százalék, a sanghaji börze irányadó mutatója 1,37 százalék pluszban állt. Reggel 8 órakor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 21 cent emelkedéssel 45,48 dolláron állt.