Idén is 750 millió forint jut praxispályázatokra

Idén is 750 millió forint jut praxispályázatokra

A kormány 2016-ban is 750 millió forintot biztosít háziorvosipraxis-pályázatokra. Ezt közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Egészségügyért Felelős Államtitkársága kedden az MTI-vel.

Azt írták, hogy az Egészséges Magyarország 2014-2020 Egészségügyi Ágazati Stratégia egyik kiemelt eleme az alapellátás megerősítése, mert “az erős alapellátás a törődő egészségügyi rendszer kulcsa és kapuőre”. A 2015 nyarán elfogadott alapellátási törvény az alapellátás megelőzési célú megerősítésének támogatása mellett “az alapellátás kapuőri szerepének növelését kívánja orvosolni” – tették hozzá.

Emlékeztettek arra, hogy a 2014-ben meghirdetett háziorvosi letelepedési pályázat keretében az állam az Országos Egészségbiztosítási Pénztáron (OEP) keresztül 413 millió forint támogatást fizetett ki, és ennek eredményeképpen 38 háziorvosi szolgálatot tudtak betölteni. Tavaly 81 pályázatot nyújtottak be, és végül 64-en kötötték meg a támogatáshoz szükséges szerződést. Az összesen 471,6 millió forint értékű támogatást az OEP 2015 végén átutalta – jegyezték meg.

Úgy fogalmaztak: az elmúlt évek sikerét mutatja, hogy jelentős az érdeklődés az idei pályázat iránt, amelyet az alapellátás további erősítése érdekében írt ki a kormány.

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is 500 millió forintot biztosítanak a tartósan üres háziorvosi praxisok betöltésére. A pályázati feltételek 2016-ban sem változnak, így továbbra is azok az orvosok pályázhatnak, akik képesítésük alapján önálló háziorvosi tevékenységet végezhetnek. A betöltendő háziorvosi szolgálatoknak pedig legalább egy éven keresztül üresnek kell lenniük, az ellátandó lakosság száma meg kell, hogy haladja az ezer, gyermekszolgálat esetében az ötszázat. Nettó 6 és 10 millió forint közötti összeget lehet elnyerni, amely szabad felhasználású – írták.

Hozzátették: emellett a kormány idén is 250 millió forintot biztosít azoknak a háziorvosoknak, akik praxisjogot szeretnének vásárolni. A pályázat elbírálása során továbbra is előnyt élveznek azok, akik nyugdíjas korú kollégájuktól vásárolnak praxisjogot. A keretösszegből egy ember legfeljebb 4 millió forintot kaphat, és a támogatási összeget kizárólag a praxisjog vásárlására lehet fordítani.

A nyerteseknek mindkét pályázat esetében vállalniuk kell, hogy legalább négy éven keresztül önálló orvosi tevékenységet végeznek az adott háziorvosi szolgálatban.

Idén október 15-éig lehet pályázni, viszont a korábbiakhoz képest újdonság, hogy a kérelmeket érkezési sorrendben, folyamatosan, a benyújtást követő hatvan napon belül elbírálják – olvasható a közleményben.