Hamar eldőlhet, hogyan változik az azonnali átulalás

Hamar eldőlhet, hogyan változik az azonnali átulalás

Jövő év elején születhet döntés arról, hogy milyen konkrét fizetési rendszer fogja biztosítani az azonnali banki átutalásokat. Ezt közölte a Magyar Idők megkeresésére a Magyar Nemzeti Bank. A lap pénteki számában azt írja, hogy az azonnali átutalások szabályrendszeréről várhatóan még ebben a hónapban dönt a jegybank illetékes testülete.

A cikk szerint a beérkezett észrevételeket is figyelembe véve elkészült az azonnali fizetési rendszer szabályrendszerének tervezete, amelyet még ebben az évben megtárgyal a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitási tanácsa. A konkrét infrastruktúra megvalósítási terveiről, azaz arról, hogy a szabályrendszer alapján milyen fizetési rendszer fogja biztosítani az azonnali fizetés alapszintű szolgáltatási szintjét, várhatóan jövő év elején születik majd döntés – mondta a Magyar Időknek az MNB.

Emlékeztetnek, hogy a jegybank tavasszal mutatta be a piaci szereplőknek az azonnali fizetési rendszer magyarországi bevezetéséről készített koncepciós anyagát, amelyet aztán a nyár folyamán írásbeli és személyes konzultációk keretében vitatott meg a főbb szereplőkkel. A lakossági és vállalati ügyfelek szempontjából a fő előny az eddigieknél jóval szélesebb körű használhatóság lesz, azaz hogy olyan fizetési helyzetekben is rendelkezésre áll majd korszerű és gyors elektronikus fizetési mód, amelyeknél csak a készpénzes fizetés volt lehetséges – indokolta a lépést az MNB. Hozzátették, hogy az új infrastruktúra által nyújtott előnyök kihasználhatóságához a pénzforgalmi szolgáltatóknak kell átjárható és nyílt szabványokkal működő szolgáltatásokat kifejleszteniük a központi infra­struktúrára építve.

Szauter Gyula, az EY pénzügyi tanácsadó cég üzleti tanácsadási szolgáltatások részlegének szenior menedzsere a lapnak ugyanakkor azt mondta, hogy a banki ügyfélkörben a jelenlegi időkeretet felváltó azonnali átutalás bevezetése minimális előnnyel járhat. A szakember úgy véli, hogy a jelenlegi, igen alacsony szinten lévő kamatokból származó haszon kicsiny, a határidők tekintetében pedig az átutalásoknál eddig is a teljesítés határidejét vették figyelembe a cégek. Szauter szerint azok a cégek, amelyek már most felkészülnek az új átutalási rendszerre, és elsőként tudják ezt ügyfeleiknek ajánlani, saját piacukon juthatnak versenyelőnyhöz.