Folytatódik, ami elindult

Folytatódik, ami elindult

Tovább folytatódhat a negatív korrekció a Budapesti Értéktőzsdén kedden is a múlt heti profitrealizálási hullám miatt. Ezt mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. 

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője úgy látja, a Mol részvénye is korrigálhat a reggeli gyorsjelentés után. A nemzetközi hangulat inkább pozitív, a magyar piacon azonban három napja a profitrealizálók dominálnak. Hozzátette, a Mol tavalyi negyedik negyedéves jelentése az elemzői konszenzus és saját célkitűzései alatti számokat mutatott be. Ez mind a 2015-ös negyedik negyedévhez képest, mind az egész évet tekintve elmaradt a várakozásoktól. 

Így a vártnál gyengébb eredmény árfolyam-korrekcióval járhat a keddi kereskedésben. A mérleg másik serpenyőjében ugyanakkor az áll, hogy az idei terveket megerősítette a cég, illetve a kitermelési terveket is tudta hozni a vállalat az elmúlt évben.

A vezető elemző felhívta a figyelmet: március elsején lépnek hatályba az új indexsúlyok az MSCI régiós indexében, ezért a keddi kereskedés záró szakasza magas forgalmat és a szokásosnál nagyobb befektetői aktivitást ígér. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13,92 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel, 32 872,11 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest. A Mol 25 forinttal, 0,12 százalékkal 20 840 forintra csökkent, 986,3 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,06 százalékkal 8740 forintra erősödött, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,02 százalékkal 495 forintra nőtt, forgalma 961,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 41 forinttal, 0,63 százalékkal 6470 forintra esett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1963,16 ponton zárt hétfőn, ez 17,13 pontos, 0,88 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.