Ez várható a tőzsdén szeptember 8-án

Ez várható a tőzsdén szeptember 8-án

Csúcsközeli szinteken maradhat a magyar részvényindex pénteken az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Kiss Mónika kommentárjában kifejtette, nem látszik érdemi fordulat a BUX kereskedésében. A forgalom továbbra is a nyár végének megfelelően alacsony – jelezte. A szakértő hozzátette, a Societe Generale megerősítette augusztus végén kiadott, 9246 forintos célárfolyamát az OTP-részvényekre, az ajánlás továbbra is eladás.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 95,35 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel, 37 783,51 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 8,015 milliárd forint volt. A Mol 175 forinttal, 0,74 százalékkal 23 800 forintra erősödött, 2,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,34 százalékkal 10 310 forintra csökkent, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 486 forintot ért, forgalma 224,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 7 forinttal, 0,11 százalékkal 6601 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.