Ez lehet március utolsó napján

Ez lehet március utolsó napján

Iránykeresésre, illetve emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a negyedév utolsó kereskedési napja lesz, emiatt egyedi papírok szintjén elképzelhetőek nagyobb mozgások. A Mol esetében kérdés, hogy lesznek-e további eladók, bár csütörtökön a kereskedés végén a pozitív tartományban zárt a részvény. A szakértő magasabb forgalmú, változékonyabb napra számít, szerinte nem látszik egyértelmű irány, így iránykeresést valószínűsít.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője ugyanakkor úgy látja, hogy emelkedhet a hazai piac a Richterre érkezett friss elemzés és a Mol technikai képe alapján. Kommentárjában kifejtette, a JP Morgan felemelte célárfolyamát a Richterre a korábbi 7930 forintról 8230 forintra, továbbra is felülsúlyozásra ajánlva a részvényt. A csütörtöki kereskedésben kiemelkedő forgalom mellett a korábbi kereskedési sávba került vissza a Mol árfolyama, és a technikai kép alapján további emelkedés várható, mivel ez egy hangsúlyos fordulós mozgás.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 88,28 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 32 144,67 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 22,2 milliárd forint volt. A Mol 15 forinttal, 0,07 százalékkal 20 215 forintra erősödött, 17,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 72 forinttal, 0,87 százalékkal 8248 forintra csökkent, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,61 százalékkal 485 forintra esett, forgalma 429,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 13 forinttal, 0,20 százalékkal 6640 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.