Ez történhet a tőzsdén október 22-én, csütörtökön

Ez történhet a tőzsdén október 22-én, csütörtökön

Negatív korrekció várható a nyitásban csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Józsa Bence, az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyama továbbra is a 10 ezer forintos támasz felett van, ahonnan felpattanhat, első körben 10 400 forintig. A Molnál változatlanul 1600 és 1700 forint között alakulhat a kereskedési sáv.

A Richter árfolyama emelkedett az elmúlt napokban, az elemző szerint a 7 ezer forintos szintnél található ellenállás jelenthet kihívást a jegyzés számára. A Magyar Telekom részvényével pedig a 345-355 forintos sáv között folytatódhat a kereskedés.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,05 pontos, 0,01 százalékos csökkenéssel, 33 696,73 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 7 forinttal, 0,43 százalékkal 1629 forintra csökkent, 839,7 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,10 százalékkal 10 040 forintra erősödött, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,14 százalékkal 351,50 forintra nőtt, forgalma 197,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,59 százalékkal 6810 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek