Ez történhet a magyar piacon szeptember 6-án

Ez történhet a magyar piacon szeptember 6-án

A német határidős piac és az ázsiai tőzsdék is emelkednek, a pozitív nemzetközi hangulat közepette így a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe is mérsékelt emelkedéssel kezdheti a hetet. Ezt mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője hétfőn.

Kiemelte, az OTP mozgására érdemes figyelni, amelynek részvényei pénteken a 18 000 forintos szint felett zártak.

“Amennyiben a bankpapír megtartja ezt a szintet, tér nyílhat a további emelkedés előtt; középtávon akár a 19 000-19 500 forintos tartomány is elérhető lehet”

– tette hozzá.

A Mol árfolyama a 2400-2450 forintos, szűk sávban mozog, továbbra sem látszik határozott irány – mutatott rá az elemző. Varga Zoltán szerint a Richter árfolyamában 8800 forintnál van vízválasztó. Amennyiben a gyógyszeripari vállalat papírja e szint felett tud maradni hétfőn, a 9 000 forintos szint felé veheti az irányt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 424,87 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 52 255,11 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt. A Mol 10 forinttal, 0,41 százalékkal 2420 forintra erősödött, 753,4 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 155 forinttal, 0,87 százalékkal 18 010 forintra nőtt, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama változatlanul 438 forint, forgalma 97,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 1,38 százalékkal 8840 forintra erősödött, a részvények forgalma 603,7 millió forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek