Esett a vezető részvények többsége

Esett a vezető részvények többsége

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 151,99 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 35 780,40 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 4,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Kéri Lajos, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az elmondta, hogy

nap közben továbbra is kivárás jellemezte a részvénypiacokat, a befektetők a jövő héten érkező amerikai gyorsjelentésekre várnak.

Sem a koronavvírus terjedésével kapcsolatos, egyre rosszabb hírekre, sem a vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adatokra nem reagáltak a piacok, sem lefelé, sem fölfelé nem volt jelentős elmozdulás. A napközbeni eseménytelenség után azonban a nap végére “lefordultak” a piacok, a BÉT zárásakor az amerikai indexek 1,5 százalék körüli esésben voltak – fejtette ki.

“A magyar tőzsdén, kis túlzással, érdektelenségbe fulladt a kereskedés, rendkívül alacsony volt a forgalom”

– mondta az üzletkötő, hozzátéve,

a nyár beköszöntével mindenhol csökkent a forgalom.

Az európai piacon a német DAX index lógott ki fölfelé a sorból, egy-két pozitív meglepetést okozó vállalati gyorsjelentésnek köszönhetően. Csütörtökön tette közzé például előre hozott második negyedéves jelentését az SAP, kedvező eredményekről számolva be.

“A forint enyhén erősödött, rövid ideig 353 forint környékén is járt az euróval szemben, de a nap végére kezd visszagyengülni”

– mondta a vezető üzletkötő.

A Mol árfolyama 1 forinttal, 0,05 százalékkal 1865 forintra csökkent, 906,6 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 1,01 százalékkal 10 810 forintra esett, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 3,50 forinttal, 0,92 százalékkal 384,50 forintra erősödött, forgalma 101,1 millió forint volt. A Richter-papírok 20 forinttal, 0,30 százalékkal 6675 forintra gyengültek, forgalmuk 1,1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3390,36 ponton zárt csütörtökön, ez 11,98 pontos, 0,35 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Kapcsolódó cikkek