Erre számít az elemző csütörtökön

Erre számít az elemző csütörtökön

Emelkedésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője kommentárjában megjegyezte, hogy a nyitás után ugyanakkor kisebb negatív korrekció elképzelhető a vezető részvények árfolyamában. 

A blue chipekről közölte, az OTP árfolyama a következő napokban elérheti a 10 600-10 650 forintos zónát is. A Mol grafikonján 2880 forintnál húzódik egy meghatározó ellenállási szint, amelynek áttörését követően további erősödés várható. A Richter árfolyama 5500 forintig emelkedhet, és az elemző szerint “végre levegőt kapott” a Magyar Telekom is, árfolyama hamarosan elérheti a 415-420 forintos sávot.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 415,93 pontos, 1,13 százalékos emelkedéssel, 37 234,86 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt. A Mol 16 forinttal, 0,56 százalékkal 2864 forintra gyengült, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 270 forinttal, 2,65 százalékkal 10 470 forintra erősödtek, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,98 százalékkal 412 forintra nőtt, forgalma 207,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 1,12 százalékkal 5440 forintra emelkedett, forgalmuk 1,5 milliárd forintot ért el.