Erre számítottak július 7-én

Erre számítottak július 7-én

Kisebb elmozdulásokkal, iránykereséssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), összességében a technikai kép alapján további emelkedés várható a Richter árfolyamában és csökkenés az OTP esetén Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Az elemző a kommentárjában közölte, az OTP árfolyama szignifikánsan letörte a 16 ezer forintos támaszt, a következő említésre méltó támasz 15 500 forintnál húzódik. Jól szerepelt viszont a Richter, amely a technikailag meghatározó, 200 napos mozgóátlag közelében fordult az elmúlt napokban. A Mol árfolyamában továbbra is a 2350 forintos támaszt és a 2400 forintos ellenállást érdemes figyelni, a Magyar Telekom pedig ismét a 425 forintos szint felett van, így pozitív a technikai képe. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 168,86 pontos, 0,36 százalékos emelkedéssel, 47 592,47 ponton zárt kedden. A Mol 20 forinttal, 0,84 százalékkal 2398 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 145 forinttal, 0,91 százalékkal 15 815 forintra csökkent, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,35 százalékkal 426,50 forintra nőtt, forgalma 52,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 180 forinttal, 2,28 százalékkal 8085 forintra emelkedett, a részvények forgalma 650,7 millió forintot ért el. A BUMIX 3850,72 ponton zárt kedden, ez 7,98 pontos, 0,21 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Kapcsolódó cikkek