fotó: pixabay.com

Erre számított a szakértő június 27-én reggel

Erre számított a szakértő június 27-én reggel

Kis emelkedéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.

Tóth Bálint azt írta, hogy a nemzetközi hangulat alapján mérsékelt pozitív tartományban nyithat a tőzsde. A vezető részvények közül az OTP a 200 napos mozgóátlag után szerdán a csökkenő trendcsatorna alsó szárát is letörte, így további tér nyílt az árfolyamcsökkenés előtt. A Mol a 3050 forintos támasz közelében tartózkodik, ha sikerülne megkapaszkodnia ezen a szinten, felfelé indulhatna – írta. A Richter szerdán is magasabb minimumot ért el, ezért emelkedés jöhet szerinte a közeljövőben.

A Telekom felfelé indult, a következő fontos ellenállás a 425 forintos szinten húzódik.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,97 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel, 40 064,92 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 11,1 milliárd forint volt. A Mol 8 forinttal, 0,26 százalékkal 3080 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,87 százalékkal 11 400 forintra csökkent, forgalmuk 7,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,60 százalékkal 419,50 forintra nőtt, forgalma 128,7 millió forint volt. A Richter-papírok ára 35 forinttal, 0,68 százalékkal 5180 forintra emelkedett, forgalmuk 612,3 millió forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek