Erre számítanak a szakértők március 19-én

Erre számítanak a szakértők március 19-én

Iránykeresésre számítanak nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: az ázsiai kereskedésben profitrealizálás látszik, a határidős indexek pedig iránykeresést jeleznek az európai piacokon. A befektetők főként az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai kamatdöntésére várnak, illetve Európában a Brexittel kapcsolatos fejlemények lehetnek piacmozgató hatásúak – mutatott rá.

A magyar tőzsdén a nemzetközi folyamatok lehetnek irányadóak, a szakértő iránykeresésre számít nyitásban a BÉT-en.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője kommentárjában felidézte, hogy hétfőn jelentős emelkedéssel zárt a BUX. Az OTP csaknem 4 százalékos emelkedéssel új történelmi csúcson zárt; a technikai kép alapján hamarosan elérhető lehet a 13 000 forintos szint is, de a szakértő szerint kedden reggel nem zárható ki egy kisebb negatív korrekció a bankpapír árfolyamában. A Mol előtt áll a 3350 forintos szint áttörése, ha ez megtörténik, a 3450-3500 forintos tartományt célozhatja meg a jegyzés – fejtette ki.

A Magyar Telekomtól továbbra is oldalazást vár az elemző a 465-475 forintos tartományban. A Richter árfolyama is emelkedéssel tudott zárni hétfőn, a gyógyszergyártó grafikonján 5400 forintnál húzódik egy fontos ellenállási szint, amellyel meg kellene küzdeni a további emelkedéshez – hívta fel a figyelmet.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 749,99 pontos, 1,81 százalékos emelkedéssel, új történelmi csúcson, 42 085,01 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma kiemelkedően magas, 28,1 milliárd forint volt. Az OTP-részvények ára 490 forinttal, 3,97 százalékkal 12 830 forintra nőtt, forgalmuk 18,4 milliárd forintot tett ki, a bankpapír a BUX-hoz hasonlóan új történelmi csúcson zárt. A Mol 16 forinttal, 0,48 százalékkal 3344 forintra erősödött, 3,7 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,75 százalékkal 470 forintra emelkedett, forgalma 336,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,56 százalékkal 5370 forintra nőtt, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek