Erre számít a szakértő március 9-én

Erre számít a szakértő március 9-én

Jelentős eséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn, a befektetők a koronavírus-járvány terjedése és annak gazdasági hatásai miatt aggódnak az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Józsa Bence a kommentárjában közölte, minden vezető részvény árfolyama csökkenhet: az OTP-nél a részvények árfolyama akár 12 500 forintra is visszaeshet. A Mol-nál gyengülés esetén 2200 forintnál található a következő meghatározó támasz.

A Richter árfolyamában 6500, majd 6200 forintnál húzódnak fontos szintek, míg a Magyar Telekomnál a 396 forintos szintre érdemes figyelni.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1422,69 pontos, 3,34 százalékos csökkenéssel, 41 185,29 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 20,8 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 92 forinttal, 3,90 százalékkal 2268 forintra csökkent, 3,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 590 forinttal, 4,11 százalékkal 13 750 forintra esett, forgalmuk 13,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,86 százalékkal 403 forintra gyengült, forgalma 231,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 180 forinttal, 2,62 százalékkal 6695 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek