Emelkedett a BUX a héten

Emelkedett a BUX a héten

Jelentősen emelkedtek a részvényárak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elmúlt héten, a forgalom viszont 4 milliárd forinttal csökkent az előző héthez képest.

A tőzsde részvényindexe, a BUX egy hét alatt 1,98 százalékkal 373,8 ponttal emelkedett, pénteken záráskor 19 264,42 ponton állt. A heti forgalom 49,8 milliárd forintra esett az előző heti 53,4 milliárd forinthoz képest. Hétfőn a vezető részvények – az OTP kivételével – gyengültek az előző napi záráshoz képest. A forgalom a heti mélypontján, alig több mint 5 milliárd forinton állt. Nem voltak nagy árfolyammozgások, mivel hétfőn mind a londoni, mind pedig az amerikai tőzsdék zárva voltak. Kedden a Mol 3,65 százalékot esett, de ez csak az osztalék kiárazódását jelentette. A Richter kissé erősödött, a Magyar Telekom árfolyama nem változott, a BUX-ot az OTP húzta le. Szerdán a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest: a Mol és a Magyar Telekom esett, míg az OTP és a Richter erősödött. Csütörtökön – újra csak alacsony forgalom mellett – a vezető részvények, a Magyar Telekom kivételével, gyengültek az előző napi záráshoz képest. Pénteken volt a hónap utolsó kereskedési napja, és az MSCI-index átsúlyozása. Az OTP súlya nő, míg a Mol és a Richter súlya csökken. Ezzel volt magyarázható a két utóbbi papír árfolyamának esése. A Richter árfolyamán az sem segített, hogy a társaság bejelentette, a bónuszokra saját részvényeket vásárol.

Az OTP a múlt héten 168 forinttal, 3,59 százalékkal, 4853 forintra erősödött.
A Mol-részvények ára 775 forinttal, 5,71 százalékkal 12 805 forintra csökkent.
A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 3,47 százalékkal növekedett, 328 forintra.
A Richter-papírok értéke 51 forinttal, 1,21 százalékkal 4169 forintra esett.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 7,4 ponttal, 0,48 százalékkal erősödött, 1534,4 ponton zárta a hetet.