Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai tőzsdeindexek pénteken.

Az IG Markets londoni elemzőcég a határidős indexek alapján arra számít, hogy a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 18 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 81 ponttal, a párizsi CAC-40 pedig 30 ponttal emelkedhet a nyitásban. 

Makroadatokban gazdag lesz a nap. Az uniós és a nemzeti statisztikai hivatalok délelőtt sorra hozzák nyilvánosságra a második negyedéves gazdasági növekedés előzetes – a második becslésen alapuló – adatait, délután pedig az Egyesült Államokból érkezik a GDP-adatsor. Az euróövezet júniusi munkanélküliségi rátája mellett a fogyasztói árak júliusi alakulását mutató előzetes adatokat is közzéteszi az Eurostat, míg Svájc vezető gazdaságkutató intézete, a zürichi Konjunkturforschungsstelle (Kof) júliusi konjunktúrafelmérését mutatja be. 

Ázsiában vegyes képet mutattak a vezető tőzsdeindexek pénteken. A tokiói mutatók erős kilengéseket mutattak a japán jegybank kamatalakító ülésén hozott döntések bejelentése után. A központi bank nem változtatott irányadó kamatán és eszközvásárlási programjának évi 80 000 milliárd jenes, nagyjából 681 milliárd dolláros keretösszegén sem. Ugyanakkor 3300 milliárd jenről 6 ezer milliárd jenre (58 milliárd dollárra) emelte azt az összeget, amelyet mennyiségi enyhítési programjának keretében a tőzsdén kereskedhető befektetési alapok (ETF) jegyeinek vásárlására fordíthat évente. Emellett megduplázta – 12 000 milliárd jenről 24 000 milliárd jenre – növelte a külföldön működő japán vállalatoknak nyújtott dollárhitelprogramja keretösszegét is. 

Tokióban 0,31 százalékos pluszban, míg Ausztráliában 0,15 százalékos, Sanghajban 0,27 százalékos, Sencsenben 0,29 százalékos, Hongkongban 0,90 százalékos, Szöulban pedig 0,15 százalékos veszteségben álltak az indexek zárás előtt. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,34 százalékos mínuszban, 437,06 ponton állt a helyi idő szerinti késő délutáni kereskedésben. 

Az olaj világpiaci ára csökken. Közép-európai idő szerint péntek reggel fél nyolckor az észak-tengeri Brent októberi szállításra hordónként (159 liter) 43,22 dollárba került, 1 centtel, 0,02 százalékkal volt olcsóbb az ázsiai kereskedésben. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára szeptemberi szállításra hordónként 8 centtel, 0,19 százalékkal, 41,06 dollárra esett. 

Csütörtökön mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. A DAX 0,43 százalékkal 10 274,93 pontra esett, a londoni FTSE-100 index 0,44 százalékkal, 6721,06 pontra, a CAC-40 pedig 0,59 százalékkal, 4420,58 pontra süllyedt. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,86 százalékkal, 2973,73 pontra, míg a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe 1,00 százalékkal 1338,28 ponton esett.