Emelkedéssel nyithat a tőzsde a szakértők szerint

Emelkedéssel nyithat a tőzsde a szakértők szerint

Emelkedéssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: a piaci hangulat pozitív, a forgalom a hónap utolsó kereskedési napján erősebb lehet.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában szintén kiemelte, hogy erősebb forgalomra számít, mivel a brit és amerikai piacokon is lesz kereskedés. Az európai hangulat alapvetően pozitív, miután két hónapja nem látott jó teljesítményt mutattak kedden reggel a kínai részvényindexek – tette hozzá.

A kereskedési utolsó szakaszában nagyobb portfolió-átrendezések lehetnek a kelet-európai részvényeknél, mivel június 1-én, szerdán lép hatályba az új MSCI indexkosár.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78 pontos, 0,29 százalékos emelkedéssel, 27 089,72 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4,7 milliárd forint volt. A Mol 135 forinttal, 0,83 százalékkal, 16 465 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 0,80 százalékkal, 6945 forintra nőtt, forgalmuk 1,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal, 458 forintra csökkent, forgalma 82,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 44 forinttal, 0,75 százalékkal, 5795 forintra esett, forgalmuk 1,1 milliárd forintot ért el.