Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

A vezető részvények közül egy változatlan árfolyammal, míg a többi emelkedéssel zárta a múlt hetet a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a tőzsde részvényindexe, a BUX 640,07 pontos, 2,74 százalékos erősödéssel 23 997,31 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac múlt heti – január 25-29. közötti – forgalma 46,81 milliárd forint volt, szemben az előző heti 56,47 milliárd forinttal. A vezető részvények közül a legstabilabbnak az OTP bizonyult, 4,74 százalékkal erősödött a múlt héten, míg a Magyar Telekom árfolyama változatlan maradt. Hétfőn a délelőtt nyilvánosságra hozott német hangulatindex kedvezőtlen januári alakulása, illetve az olajár mérséklődése bizonytalanságot okozott a piacon, emiatt csökkentek a tőzsdeindexek. A BUX 123 pontot esett, a forgalom a heti második legjobb, 10,4 milliárd forint volt ezen a napon. Kedden a nemzetközi börzék indexei az olaj árát követték, amely reggel csökkenéssel indított, majd emelkedni kezdett. Így a DAX index, amely reggel mínusz 1 százalékon állt, plusz 1 százalékon zárt és az amerikai tőzsdéken is jelentős emelkedést lehetett látni. A BUX erős közepes forgalom mellett 1,24 százalékkal emelkedett. A forgalom a heti minimumán, 7,6 milliárd forinton állt. Szerdán a fő mozgatóerő az olaj árának javulása, ezen keresztül a rubel erősödése volt. A magyar börzén a rubel irányába kitett társaságok – OTP, Richter – erősödése volt tapasztalható. A forgalom hatszáz millióval növekedett a keddihez képest. Csütörtökön a BUX gyakorlatilag változatlanul zárt, a nap nyertese a Mol volt. A forgalom tovább emelkedett, elérte a 9,8 milliárd forintot. Pénteken a BUX közel egy százalékos erősödése alatta maradt a nyugat-európai tőzsdék másfél százalékos emelkedésnek. Ez utóbbiak azonban csütörtökön két százalékot estek, így összességében csütörtökön és pénteken jobban teljesített a BÉT, mint a nyugat-európai börzék. A nap nyertese az OTP volt. A forgalom 10,7 milliárdra növekedett, amely a heti csúcsot jelentette.

Az OTP 6094 forinton zárta a hetet, ez 276 forinttal, 4,74 százalékkal magasabb az előző heti záróáránál. 
A Mol az előző pénteki záráshoz képest 365 forinttal, 2,69 százalékkal erősödött, 13 94 forintot ért pénteken. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 396 forint maradt. A Richter értéke 100 forinttal, 1,82 százalékkal emelkedett. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1,13 százalékkal, 1667,38 pontra erősödött a múlt héten.