Bizonytalan kereskedés a részvénypiacon00

Bizonytalan kereskedés a részvénypiacon00

Kötélen egyensúlyozó bróker

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője azt közölte, hogy szerinte emelkedéssel indul a nap. Hozzátette: az is némi bizakodásra adhat okot, hogy ezúttal a legtöbb európai instrumentumban, így a Magyarországon mérvadó OTP-ben is, kicsit magasabbról indul a felpattanás, mint a korábbi mélypontok voltak. Az elemző szerint ugyanakkor e halovány pozitív jel ellenére is hiba lenne elfelejteni, hogy mintegy fél éve minden felpattanást, nem fordulós jelként, hanem eladási lehetőségként kellett kezelni.

Pénzügyi kimutatás

Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint rendkívül bizonytalan kereskedés lehet szerdán, de nagyobb esélyt lát az emelkedésre. Emlékeztetett, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke, Ben Bernanke kedden a kongresszus gazdasági bizottsága előtti meghallgatáson kifejezte a Fed készségét újabb gazdaságösztönző intézkedések meghozatalára. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 64,91 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 15.574,59 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 14,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 240 forinttal, 1,63 százalékkal 15.000 forintra erősödött, 2,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 50 forinttal, 1,64 százalékkal 3.005 forintra csökkent, forgalmuk 10,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,01 százalékkal 499 forintra nőtt, forgalma 488,3 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 550 forinttal, 1,81 százalékkal 30.900 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama nem változott 14.750 forintot ért, forgalma 18,7 millió forint volt.