Terjeszkedik a Müller

Terjeszkedik a Müller

Átadták a Müller drogérialánc magyarországi, horvátországi és szlovéniai üzleteit kiszolgáló, mintegy 10 millió eurós (2,8 milliárd forint) beruházással felépített nemzetközi logisztikai központját vasárnap a Zala megyei Letenyén.

Völner Pál, a Nemzetgazdasági Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára az avatáson úgy fogalmazott: a beruházás azt igazolja, hogy az európai gazdasági térséghez való tartozás nagy előnyöket rejt magában. Ami pedig Letenyének hosszú évtizedekig hátrány volt, hogy a szlovén-horvát-magyar hármashatár mellett fekszik, az most éppen előnyévé vált.

Az államtitkár arra is kitért, hogy a kormány programja kiemelt figyelmet fordít az új munkahelyek és a versenyképes gazdaság megteremtésére, ez a beruházás pedig kiválóan illeszkedik ebbe az elképzelésbe. Hozzátette, hogy a térség szempontjából kiemelkedő jelentőségű fejlesztést a kormányzat is támogatta a gazdasági operatív program keretéből.

Erwin Müller, a 3,6 milliárd eurós éves árbevételű németországi cégcsoport tulajdonosa és ügyvezetője közölte, a 18.000 négyzetméteres logisztikai központban két műszakban több mint 300 embert foglalkoztatnak. A karácsonyi szezon előkészítése idején ideiglenesen háromműszakos munkarendet vezetnek be, és ekkor több mint 400 embert alkalmaznak majd a magyarországi, szlovéniai és horvátországi üzleteket ellátó raktárbázison.

A cégtulajdonos a mindössze hét hónap alatt, közvetlenül az M7-es autópálya és a magyar-horvát határátkelő melletti területen felépült elosztó központról elmondta, tervei szerint a jelenlegi raktárterületet 23.000 négyzetméterre bővítik, a most 13.000 árucikkes feldolgozási kapacitást pedig a háromszorosára növelik. Mintegy 50 fős létszámbővítést tesz lehetővé az, hogy az idén 10 százalékos bevételnövekedéssel számol a cégcsoport, de a most még Budapesten működő magyarországi központ tevékenységének és így alkalmazottainak egy részét szintén Letenyére helyezik át.
Halmi Béla (Fidesz-KDNP), Letenye polgármestere arról beszélt, hogy négyéves előkészület után nyithatták meg a Müller nemzetközi logisztikai bázisát. A beruházás egyben azt is jelenti, hogy a drogérialánc negyedik európai logisztikai központja révén 23 év után avathatnak újabb nagyüzemet a városban.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség korábbi közlése szerint a Müller Drogéria Magyarország Bt. logisztikai központjának felépítése az Európai Regionális Fejlesztési Alapból jutott támogatáshoz. A cég tevékenységének fejlesztésére, új raktárcsarnok építésére, eszközbeszerzésre és munkahelyteremtésre 458 millió forintos összeget nyert.

A társaság sajtóanyaga szerint az 1953-ban alapított Müller cégcsoport 2007 óta van jelen Magyarországon, ahol most 34 üzlettel rendelkezik. Németországban 481, Ausztriában 53, Svájcban 43, Horvátországban 16, Szlovéniában 14, Spanyolországban pedig 9 üzletet működtet, a hét európai országban összesen mintegy 27.000 alkalmazottat foglalkoztat.