Ő lett „Az év borásza”

Áts KárolyÁts Károly, fotó: Szigetváry Zsolt/MTIÁts Károlyt, a Royal Tokaji Borászati Zrt. főborászát választotta idén Az év bortermelőjének a Magyar Bor Akadémia.

A tizenhetedik alkalommal odaítélt elismerés jelöltjeire a borakadémia által felkért szakértők, szerveztek tehettek javaslatot, az ő ajánlásaikból állt össze idén is a döntő ötös listája, amelyre a tokaji Áts Károly, a badacsonyi Borbély Tamás, a szekszárdi Dúzsi Tamás, a szigetcsépi Gálné Dignisz Éva és a szekszárdi Heimann Zoltán került fel – közölte a pénteki budapesti díjátadón az MBA elnöke.

Kállai Miklós szavai szerint a komoly hagyományokkal rendelkező elismerést immár a “borászok Kossuth-díjának” tekinti a szakma. A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes termelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért adományozható – közölte.

Az eredményhirdetés után Áts Károly elmondta, úgy érzi, a díj nemcsak személyének, hanem a Royal Tokajinak és a Tokaj-hegyaljai borvidéknek is szól.
Hatvan mádi termelő és két dán befektető együttműködésének eredményeképpen alakult meg 1990-ban a Royal Tokaji Borászati Zrt., majd a borászatot három évvel később vették át jelenlegi tulajdonosai – idézte fel az MTI-nek a pincészet főborásza.

Áts Károly 1994 óta dolgozik a 110 hektáron gazdálkodó Royal Tokajinál; legjobb dűlőik közül kiemelte a tarcali Mézes-Mályt, a mádi Betseket, Birsalmást, Nyulászót és Szent Tamást. A pincészet filozófiája az indulásnál az volt, hogy az aszúborok igazi jellegét visszaadja, majd dűlőszelektált borokkal, valamint a késői szüretelésű Áts Cuvée-vel jelentkeztek. Jelenleg tizennégy fajta bort készítenek, amelyeket a világ több mint harminc országába exportálnak – számolt be eredményeikről Az év bortermelője.

Tokaj-Hegyalja nagyon sokszínű, és ez a termékpalettán is megmutatkozik – hangsúlyozta Áts Károly, kiemelve: a borvidék lehetőségei már a kedvező árú birtokfurmintban megmutatkoznak, míg a dűlőszelektált tételekkel és az aszúkkal “csodát lehet mutatni”.

Nehéz most még felfogni – szólt a frissen elnyert díjról a borász, aki emlékeztetett arra, hogy már harmadszor jelölték az elismerésre, amelynek elnyerése további ösztönzést ad a munkához.

Kapcsolódó cikkek