Magyar sikersztori Szekszárdról

Magyar sikersztori Szekszárdról

FerropatentÁtadták az acél-nagykereskedelemmel és fémmegmunkálással foglalkozó Ferropatent Zrt. új, 430 millió forintos beruházással elkészült üzemcsarnokát szombaton Szekszárdon.

A 108 millió forintos európai uniós támogatással épült létesítményt a cég fennállásának 20. évfordulóján tartott ünnepségen Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke avatta fel. A szövetség elnöke, aki az átadáson a VOSZ oklevelével ismerte el Szabó Sándor vezérigazgató tevékenységét, azt hangoztatta, a Ferropatenthez hasonló családi vállalkozások erősítéséért nemcsak szavakban kell tenni, hanem tőkét kell nekik juttatni.

A zrt. harmadik, 2500 négyzetméteres üzemcsarnokában lézervágókkal, élhajlítókkal, szemcseszóróval, illetve plazma- és lángvágóval az alapanyagok méretre vágását és felületkezelését is el tudják végezni, így a cég nagyobb hozzáadott értéket állít elő – mondta az átadást követő sajtótájékoztatón Szabó Sándor vezérigazgató.
A cég ismertetője szerint a 80 fő foglalkoztató Ferropatent Zrt. a hazai acélkereskedelemben a viszonteladói piac 25-30 százalékát birtokolja, évente 70-80 ezer tonna acélanyagot forgalmaz.

A vezérigazgató beszámolt arról, hogy a zrt. 2011-ben 12 milliárd forintot meghaladó nettó árbevételt ért el, amely két és fél milliárd forinttal haladta meg az előző évit. A 2012-ben tervezett 10-10,5 milliárd forint árbevételből a várakozások szerint egymilliárd forint a mostani beruházás eredménye. A Ferropatent Zrt. évi nyolc-, kilencezer tonna fém megmunkálását végző cége három év alatt megháromszorozta a forgalmát, árbevétele 1,2 milliárd forintra nőtt – mondta Szabó Sándor.