Legyen Ön az "Az év üzletembere"!

A Magyarországon idén kilencedik alkalommal meghirdetett "Az év üzletembere" díjra július 13-ig lehet pályázni. A hírt az elismerést alapító Ernst & Young cég jelentette be annak kapcsán, hogy a napokban Monte-Carlóban kihirdették a nemzetközi verseny győztesét.

A cég tájékoztatása szerint James Mwangi, a kenyai Equity Bank ügyvezető igazgatója nyerte el az Ernst and Young World Entrepreneur Of The Year 2012 díjat a nemzetközi versenyen. Az elismerés célja, hogy kiemelje azokat az újító szellemű vállalkozókat, akik sikeres üzletemberként, kiegyensúlyozott tevékenységgel válaszoltak az elmúlt évek társadalmi és gazdasági változásaira. 

A Monte-Carlóban megrendezett eseményen 59 ország versenyzői közül választották ki a nyertest, aki Közép- és Kelet-Afrika legnagyobb ügyfélbázisával rendelkező bankját alapította. Az Ernst and Young 1986-ban, Amerikában indította útjára az “Entrepreneur Of The Year” programot, az egyetlen nemzetközi, védjegyoltalommal ellátott üzleti díjat. Magyarországon 2003 óta ítélik oda a kiemelkedő presztízsű kitüntetést olyan vezetőknek, akik sikeres üzleti eredményeik mellett kitűnnek egyedi és újító megoldásaikkal, valamint megbízható, kiegyensúlyozott vezetői vállalkozásaikkal.

Az elmúlt évben Magyarországon  “Az év üzletembere” díjat Soós Csaba, az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. elnöke kapta. Korábban Bodrogai Ferenc, a Forest-Papír Kft. tulajdonosa és ügyvezető  igazgatója, Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója, Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. alapítója, az igazgatóság elnöke, Bojár Gábor, a Graphisoft SE Európai Zrt. elnöke, Demján  Sándor, a TriGránit Fejlesztési Zrt. alapító elnöke, Kürti Sándor, a Kürt Zrt. elnöke, illetve Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója vehette át az elismerést.