Igazi magyar sikertörténet

Igazi magyar sikertörténet

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere avatta fel augusztus 20-án a Rábaparti Kft. új gépjárműszerelő-csarnokát és vizsgabázisát Szombathelyen.

A csaknem 130 millió forintos fejlesztés a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program telephelyfejlesztési pályázatának támogatásával valósult meg, amely a beruházás 50 százalékát teszi ki. Balog Zoltán sikertörténetnek nevezte a száz százalékban magyar tulajdonban lévő Rábaparti Kft. történetét, amely magyar tőkéből, magyar munkaerővel, a magyar emberek javát szolgálva, küzdelmeken és nehézségeken át folyamatosan fejlődött, élő példájaként annak, hogy Magyarországon egy vállalkozás tisztességes munkából is meg tud élni. 

Patkó Lajos, a Rábaparti Kft. tulajdonosa és ügyvezetője elmondta, vállalkozásuk 21 éve kezdte meg tevékenységét Körmenden, az egykori Volán telephelyén, ötszázezer forintos tőkével, harminc munkatárssal, és már az első évben nyereséget termelt. Az első Széchenyi-terv pályázati forrásainak köszönhetően a körmendi szervizműhelyt 2001-ben a legkorszerűbb berendezésekkel szerelték fel, a családi vállalkozás a következő években egyre erősödött, a gépjárművek és pótkocsik szervizelésén és karosszériajavításán túl a környezetvédelmi felülvizsgálatot és vizsgáztatást, később pedig az eredetvizsgálatot is végezhették. A körmendi székhelyű társaság időközben fióktelepet nyitott Jánosházán, Sárváron, Zalaegerszegen és Szombathelyen is, Magyar Kúthálózat néven létrehozta saját benzinkútjainak láncolatát. A cég éves árbevétele Patkó Lajos elmondása szerint ma már meghaladja az évi 5 milliárd forintot. A szombathelyi Claudius Ipari Parkban lévő, 530 négyzetméter alapterületű új szervizcsarnok és vizsgabázis a legkorszerűbb diagnosztikai berendezésekkel, műszerekkel és gépekkel rendelkezik, tehergépkocsik, kamionok, autóbuszok és személygépkocsik javítását és vizsgáztatását egyaránt végezhetik.