Erősebb és rendezettebb lett a verseny

Sokkal erősebb és rendezettebb lett a verseny a közbeszerzések piacán. Ezt nyilatkozta Vitályos Eszter, Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára, a Fejlesztéspolitikai Koordinációs Bizottság elnöke a Magyar Hírlap szombati számában.

A jelenlegi uniós pénzügyi ciklusban tavaly 1987 milliárd forintnyi volt a teljes kihelyezés, ez idén elérheti a 2700 milliárd forintot is. Cél a fejlesztéspolitika hatékonyságának további növelése – mondta az államtitkár. Vitályos Eszter a bizottság néhány hete kinevezett új elnökeként fontosnak tartja, hogy az előterjesztések időben megérkezzenek az érintettekhez és így a véleményezésre is megfelelő idő jusson.

Tavasz vége felé az összes pályázati felhívás elkészül, így a 2014-2020-as időszakban Magyarország számára lehívható európai uniós források maradéktalanul elérhetőek lesznek a pályázók számára – tette hozzá. A brüsszeli ügyekkel kapcsolatban az államtitkár elmondta: vannak véleménykülönbségek, de mindent sikerül bíróság nélkül, békés
úton rendezni. A legvitatottabb, úgynevezett aszfaltügy is lezárult, és a korábban felfüggesztett pénz megérkezett.