fotó: pixabay.com

A magyar szántóföld alkalmazkodó

Nagyon sok olyan szántóföldi növény, vagy zöldségfajta van Magyarországon, amelyek jól alkalmazkodnak a trópusi körülményekhez. Erről beszélt Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
A műsorban arról beszéltek, a tervek szerint nyolc afrikai országban alakítanak ki mintafarm-hálózatot, ennek első lépéseként Ghánában már több farm is működik.

Gyuricza Csaba elmondta, először különböző zöldségfajtákat – például uborkát, paradicsomot és paprikát – tesztelnek, de dísznövényeket is telepítettek egy másik farmra.

“Ghána mellett Kenyában is elkezdtek mintafarmokat kialakítani – a helyi vállalkozók nagy érdeklődést mutatnak, tette hozzá. Nigériában két magyar kukoricafajta elismerést is kapott, mert a hozamuk a többszöröse a helyi fajtáknak”

– közölte.

Hangsúlyozta, ha egyszer kialakul a bizalom a magyar termékek, vagy technológiák iránt, akkor az más ágazatok számára is piacot nyithat Afrikában. Ezek között megemlítette az informatikát és a vízgazdálkodást.

Kapcsolódó cikkek