Összefogott két sportiskola

Összefogott két sportiskola

Együttműködési megállapodást kötött a Kölni Sportegyetem (Deutsche Sporthochschule Köln) és a Testnevelési Egyetem (TF). 

A TF tájékoztatása szerint a szerződés aláírása előtt a két nagy múltú sportegyetem vezetője, Mocsai Lajos és Heiko R. Strüder a Testnevelési Egyetem épülő és átadás előtt álló létesítményeiben tartottak bejárást. Mocsai Lajos kiemelte, csak a két egyetem oktatóin és vezetőin múlik, hogy “az együttműködés milyen minőségben fog realizálódni”.

“Két nagy múltú egyetemről van szó és szeretném nyomatékosítani, hogy a földrajzi közelség, a tanárképzésben és az edzőképzésben meglévő hagyományok rendkívül kedvező lehetőséget teremtenek mindkét egyetem számára az együttműködésre. Három lépcsőben gondolkodunk az együttműködés kapcsán, így a tanárképzésben, a PhD képzésben és egyéb kutatási területeken is közös munkát kívánunk folytatni, de további célunk lehet egy közös mesterképzési szak megalkotása is.” – mondta Mocsai Lajos.

Hozzátette, szeretnék megkönnyíteni a csereprogramokat az egyetemek hallgatói között, valamint közös események, tudományos találkozók és workshopok megrendezését is tervezik.  Az 1947-ben alapított Kölni Sportegyetem Németországban egyedülálló, mert egyértelműen a legjobbnak tartott független sporttal és sporttudománnyal foglalkozó felsőoktatási intézmény.

“Büszkék vagyunk arra, hogy egy velünk azonos szinten lévő egyetemmel köthetünk együttműködési megállapodást. Egyetemünk elkötelezett abban, hogy hallgatóinkat olyan lehetőséghez juttassa, amelyek a szakmai fejlődésüket segíti és kutatási lehetőséget biztosít számukra.” – fogalmazott Heiko R. Stüder. Kiemelte, fontos, hogy a mai világban sokszínű képességekkel felvértezett hallgatók kerüljenek ki az oktatási intézményekből.

Kapcsolódó cikkek