forrás: pixabay.com

Vidéken terjeszkedik a Főtaxi

Vidéken terjeszkedik a Főtaxi

Legutóbb Székesfehérvárra és Dunaújvárosra, valamint azok vonzáskörzetére terjesztették ki a szolgáltatásaikat. Ezt közölte a társaság hétfőn.

A Főtaxi országos szintű hálózatot építene ki, amely az ország minden nagyobb településére kiterjedhet – írták.

A közlemény szerint jövőre újabb városokban válik elérhetővé az elektromos autókat is üzemeltető szolgáltatásuk.

A legutóbbi terjeszkedés nem az első Fejér megyében, Pécs és Szombathely mellett ugyanis a Velencei-tónál is lehet már a járműveikkel utazni. A baranyai és a vasi megyeszékhelytől eltérően Székesfehérváron és Dunaújvárosban nem egy másik taxitársaság vette föl a Főtaxi nevét, hanem tapasztalt helyi fuvarozók csatlakoztak. A társaság a kezdeti eredmények alapján bizakodó, Dunaújvárosban ugyanis már az első nap majdnem 60 fuvart szerveztek le.

“Az 1993-ban alakult Főtaxi Zrt. csaknem 1400 taxis partnerrel rendelkezik, megrendeléseik idén nyáron már megközelítették a 2019-es rekordszintet”

– olvasható a céges honlap legutóbbi közleményében. Adataik szerint júniusban és júliusban 430 000 fuvart bonyolítottak, ami 17 százalékkal nagyobb teljesítmény 2021 azonos időszakához képest. Autóik Szombathelyen április, a Velencei-tónál július, Pécsen szeptember óta közlekednek. 2023-ban a korábbi közlemények szerint 5 városban jelenhetnek meg.

Beszámolója alapján a társaság a 2020-as, több mint 218 millió forintos veszteség után tavaly már majdnem 9 millió forint nyereséggel zárt.

A forgalom mindkét évben meghaladta az 1,2 milliárd forintot.

Kapcsolódó cikkek