Új munkahelyek (nem csak) pécsieknek

Új munkahelyek (nem csak) pécsieknek

Jabil

Pajor Attila ügyvezető az eseményen újságíróknak elmondta, az elektronikai cég a pécsi önkormányzattal együttműködve a Finn utcában alakította ki 3300 négyzetméteres gyáregységét, ahol korábbi vállalásainak megfelelően 400 dolgozót alkalmazva okostelefonokat szervizel. A Jabil Magyarországon immár három gyáregységet üzemeltet. A tiszaújvárosi összeszerelő üzemében, a szervizelési és integrált logisztikai szolgáltatásokat nyújtó szombathelyi, valamint pécsi egységben összesen mintegy 7500 embernek ad munkát.

Pajor Attila megjegyezte, a piaci környezet, illetve a megrendelések növekedésének függvényében a munkavállalók számát akár meg is duplázhatják. Becsey Zsolt miniszterelnöki külgazdasági megbízott örömét fejezte ki, hogy a Jabil számos olyan dolgozót tudott felvenni, aki az Elcoteq pécsi üzemének tavalyi bezárása miatt vesztette el állását. A megbízott az elektronikát az egyik legfontosabb feldolgozóipari termelési egységnek nevezte, hangsúlyozva az iparág magyarországi erősítésének szükségességét. Úgy vélte, bár a fejlesztések a szolgáltató és a kulturális szektorban is előnyösek, de az adóbevételek és a munkahelyek számának jelentős növekedése az ipari, feldolgozóipari beruházásoktól várható.

Becsey Zsolt szólt arról is, hogy az álláshoz jutás és a foglalkoztatás bővülése szempontjából komoly értékké vált a betanított munkavégzés, a Jabilhoz hasonló, sok embert foglalkoztató, jól prosperáló vállalatoknak adott állami, európai uniós források pedig rövid időn belül megtérülnek.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere azt mondta, hogy a város immár két évtizede nehezen tud megbirkózni a bányabezárások következményeivel. A baranyai megyeszékhelynek fontos a kultúra, de arra törekszik, hogy a gazdasága is erős legyen. Szavai szerint ha az “újraiparosítás” magyarországi folyamatában Pécs is szerephez jut, akkor sikeres pályára áll, jobb gazdasági helyzetben lesz. A Jabil pécsi telephelyének átadásakor kiosztott sajtóanyagban szerepel, hogy a floridai székhelyű Jabil Circuit Inc. a világ elsőszámú elektronikai vállalatainak beszállítójaként vezető szerepet tölt be a világpiacon az elektronikai készülékek gyártása, tervezése és szervizelése terén. A Jabil 20 országban, 60 telephelyen több mint százezer munkavállalót foglalkoztat. Pajor Attila az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a Jabil eddig 300 millió dollárt fektetett be Magyarországon. 2010-es hazai árbevétele 276 milliárd forint volt.