Ötezer új munkahely jött létre Kecskeméten

Ötezer új munkahely jött létre Kecskeméten

KecskemétKét év alatt ötezer új munkahely jött létre Kecskeméten, emellett jelentősen emelkedtek a város adóbevételei is, mondta Zombor Gábor (Fidesz-KDNP), Kecskemét polgármestere csütörtökön az MTI-nek.

2012 végére a Mercedes gyár dolgozóinak a létszáma elérte a 3 ezer főt, ezen kívül jelentősek a német cég beszállítóinak a beruházásai is – hangsúlyozta a várost a második ciklusban irányító politikus, aki egyben Bács-Kiskun megye 1-es választókerületének országgyűlési képviselője is.

A város adóbevételei 2011-ben 5 milliárd 8 millió forintot tettek ki, amely 2012-ben 5 milliárd 870 millió forintra emelkedett.

Zombor Gábor szerint Kecskeméten 2012-ben a legnagyobb gazdasági eseményt a Mercedes üzem beindulása jelentette, miközben több kiemelt jelentőségű beruházást adtak át, illetve több még folyamatban van.

A polgármester hangsúlyozta, a munkahelyteremtő beruházások közül kiemelkednek a Mercedes-beszállítók beruházásai, a svájci tulajdonú Phoenix Mecano csoport 2,1 milliárd forintos beruházással elkészült új logisztikai központja, valamint a müncheni központú Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. közel 5 milliárd forint összegű beruházással épülő új gyárának és tesztlaborjának az építése, melyet 2012. decemberében kezdtek meg.

Kecskemét polgármestere emlékeztetett arra, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. a gazdasági válság idején, 2009 óta több mint 500 új munkahelyet teremtett a városban.

Zombor Gábor fontosnak nevezte, hogy a tervek alapján 2013-ban átadják a Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferenciaközpontját, amelyet a KÉSZ csoport épít 2,5 milliárd forintból, 723 millió forint uniós támogatással.

A polgármester utalt arra, a város 2007-ben indította el gazdasági ösztönző adópolitikáját, amelynek révén 1,6 százalékra csökkent a helyi vállalkozási adó mértéke, ez az országban a nagyvárosok közül a legalacsonyabb. A növekedés nem lassul, mert több nagyberuházás is előkészületben van, amelyek bejelentése 2013-ban történik majd meg – tette hozzá a polgármester.

A város közlekedési infrastruktúrája is jelentősen javul, mert az északi elkerülő út építése 2013 elején megkezdődik, illetve az intermodális pályaudvar kialakítására vonatkozó projekt a második fordulóban is nyert, most a tervek elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárást kell lebonyolítani – tette hozzá. Zombor Gábor kiemelte: az intermodális pályaudvar, valamint a város belső körútjainak és a városba bevezető utaknak a négysávúvá alakítása 2015-ben elkészülhet.

Fontos esemény, hogy 25 új, vélhetően hibrid hajtású autóbusz beszerzési eljárása is megkezdődött, amelyek már 2013 végére forgalomba állhatnak. Természetesen nincs eldöntve, melyik cég szállítja be a buszokat, a kiválasztásuk közbeszerzési eljárás keretében történik, az eljárás már elkezdődött.