Jön a Nokia

Jön a Nokia

Bécsből Budapestre helyezi át kelet-európai regionális központját a Nokia. A vállalat szóvivője is megerősítette az erről szóló sajtóértesüléseket a Die Presse című osztrák lapnak.

Ezzel egyidejűleg csökken a bécsi telephely jelenleg 50 fős létszáma – közölte Alma Mautner. Az alkalmazottak egy részét a tervek szerint Budapesten foglalkoztatnák tovább. A futurezone.at osztrák hírportál értesülése szerint a Nokia 30 fős létszámcsökkentést jelentett be az osztrák munkaügyi hivatalnál. A szóvivő kijelentette, egyelőre nem tudni, hogy közelebbről mely feladatok kerülnek át Budapestre. “Ez attól függ, hogy hány eddigi bécsi munkatársat tud Budapestre csábítani a vállalat” – mondta.

Az alpesi országokért és a délkelet-európai piacért eddig felelős osztrák telephely októbertől a nyugati régióhoz tartozik majd a vállalat belső szervezetében és egy finnországi központ irányítja majd. A finn mobiltelefon-gyártó június közepén jelentette be, hogy több országban összesen tízezer dolgozótól válik meg. Ezzel a 2010 óta bejelentett leépítésekkel együtt több mint negyedével csökkenti alkalmazottainak számát. A komáromi Nokia-gyár 4.400 alkalmazottjának létszáma egy februári bejelentést követően az év végéig több lépésben 2.300 fővel csökken.