Fejlesztenek a Happy Company Kft. csokoládégyárában

Fejlesztenek a Happy Company Kft. csokoládégyárában

Happy Company Kft.Közel 230 millió forintból fejleszti választékát és termékeit a Happy Company Kft., a Pest megyei Úriban felépült csokoládégyár az édesipari termékek fejlesztéséhez 90 millió forint uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán.

Kasza József tájékoztatása szerint töltött, csokoládéhéjjal ellátott krémes termékeket fejlesztenek ki, így részben a meglévő receptúrák felhasználásával, részben a projekt keretében kikísérletezett termelési vonallal képessé válnak új töltelékanyagok bevitelére az édesiparba. A több mint kétmilliárd forintos beruházással felépült csokoládégyárban jelenleg a próbaüzem folyik, a gyártás a beszállítókkal való szerződéskötéseket követően legkésőbb a jövő év első negyedévében indul el – tette hozzá Kasza József. Elmondta, hogy a cég az első termelési évében csokoládé termékek gyártásával és forgalmazásával fog foglalkozni. A termékeket főként a hazai piacra szánják, de megcélozták a horvát és a szerb piacokat is. A több mint hathektáros ipari területen működő üzemben jelenleg kilenc dolgozót foglalkoztatnak, a létszám a terveik szerint év végéig hússzal bővül. A projekt első ütemében, 2011-ben a cég az ipari területre egy 200 négyzetméteres inkubátorházat, egy 1000 négyzetméteres irodaházat és egy 3000 négyzetméteres termelőcsarnokot épített fel.