Munkahelyeket is teremt az új csokigyár

Munkahelyeket is teremt az új csokigyár

Csokit csomagoló nők

A csokoládégyár közel száz új munkahelyet teremt, és negyven-ötven beszállítónak ad majd megbízást – közölte a tulajdonos Happy Company Kft. A közlemény szerint a beruházás részben pályázati támogatásból, részben banki finanszírozás útján valósult meg. Az alapítók pályázatát 2008-ban a Pro Régió Szervezet pozitívan bírálta el, így a Happy Company Kft. összességében ötszázmillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott. A projekt teljes költségvetése, ami az épületet és a vonalas infrastruktúrát tartalmazza, megközelíti a 1,2 milliárd forintot.

Táblás csoki egy futószalagon

A közlemény szerint a kedden átadott gyárban naponta ötven tonna csokoládé gördülhet le a szalagokról, akár száz féle formában. A cég abban bízik, hogy a beruházás kezdete annak a folyamatnak, amely során a gazdasági körülmények miatt az elmúlt évek során megszűnésre ítélt magyar édesipar új lendületet kap, és számos új, akár tömegtermelésre, akár kézműves termékre szakosodott gyártó kezdi majd meg működését.

Csokoládék hatalmas választékban

A száz százalékban magyar tulajdonú cég első emberei fontosnak érzik, hogy a csokoládégyártáshoz a szakmai hátteret hazai mesterekkel biztosítsák: a tanácsadók között az előkészítéshez, a termékportfólió kialakításához szerepet kaptak egykori szerencsi édesipari szakemberek is. A projekt keretében a cég az újonnan vásárolt területre az első ütemben egy kétszáz négyzetméteres inkubátorházat, egy ezer négyzetméteres irodaházat és egy háromezer négyzetméteres termelőcsarnokot épített fel.