Gyorsan nő az okostelefonok tulajdonosainak száma

Gyorsan nő az okostelefonok tulajdonosainak száma

Piros körömcipő alakú telefon

Az ezer fős, országos, tizennégy év feletti lakosságot megkérdező reprezentatív kutatás szerint az emberek húsz százaléka válaszolta azt, hogy okostelefont használ, három százalék bizonytalan, hogy telefonja minek minősül. Az elemzés szerint már most megfigyelhetőek úgynevezett fogyasztói szupercsoportok, amelyek a többieknél korábban váltanak az új technológiára, így okostelefonra is. Ilyenek például a vállalkozók és vállalati vezetők, akiknek hatvan százaléka használ oksotelefont részben presztízs okokból, részben pedig azért, mert szerintük segíti a termelékenységet. A havai háromszázezer forint nettó jövedelemnél többel rendelkezők ötvenegy százalékának van okostelefonja, alapvetően azért, mert interneteznek vele, illetve azért, mert az ilyen mobiltelefonoknak több funkciója van.

Android figura

Android

Az okostelefont előnyben részesítik a diákok is, akiknek a harminchárom százaléka a játék és a közösségi oldalak használata miatt vásárol okostelefont, illetve azért, mert kíváncsi az újdonságokra. A kutatás szerint bár a fogyasztók számára vonzó az okostelefon, mint kifejezés, az, hogy mit is takar ez a fogalom, már nem egyértelmű. A válaszok alapján az eszköz szemmel láthatóan kívánatos, ezért a kutatók azt várják, hogy az elkövetkező egy évben hatvan-hetven százalékkal nő az okostelefont használók száma. A kutatás szerint az okostelefon elterjedtsége meglepően egyenletes az ország egyes részein, a fővárosban, Kelet-Magyarországon és Nyugat-Magyarországon egyformán 19,3 és 20,1 százalék között van. Külön érdekes, hogy hajszálnyival Kelet-Magyarország vezet Nyugat előtt.

A településméret azonban nagyon erős befolyásoló tényező, a megyei jogú városokban százból huszonnyolcan, míg a városi joggal nem rendelkező településeken mindössze heten rendelkeznek ilyen telefonnal. A kis települések lemaradása azonban közel sem végleges, pont itt várható a legdinamikusabb növekedés, egy éven belül megduplázódik a kutatás szerint a használók száma.