Ütemezett áfacsökkentést javasolnak

Ütemezett áfacsökkentést javasolnak

A gazdasági mutatók teljesüléséhez kötött, előre ütemezett áfacsökkentést javasol az alapvető élelmiszerek körében az agrárkamara. Erről hamarosan a gazdasági tárcával is egyeztetnek. Ezt írja szerdai számában a Magyar Idők.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a lapnak elmondta, a kamara megalakulása óta szorgalmazza, hogy az alapvető élelmiszerek esetében a mostani 27-ről 5 százalékra csökkenjen a forgalmi adó mértéke. A fokozatos, évről évre betervezett áfacsökkentést azonban a gazdaság teljesítőképességéhez kötnék.

“Azt szeretnénk, ha egy megállapodás keretében megterveznénk, hogy mikor, mely termékek forgalmi adója csökkenhet, ha a szintén előre lefektetett gazdasági mutatók teljesülnek” – fogalmazott az elnök. 

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a csökkentett forgalmi adónak nem volt nagy hatása a költségvetésre, a piacot viszont alaposan kitisztította. Ennek és a megnövekedett keresletnek köszönhetően annyi többletbevétel keletkezett, ami nagyrészt ellensúlyozni tudta az áfacsökkentés okozta kiesést a költségvetésben – olvasható a cikkben, amely emlékeztet arra, hogy a jövő évi költségvetés és adótörvények tervezete szerint 2018-tól a halhús és az élő hal forgalmi adója csökken 5 százalékra. Győrffy Balázs szerint ugyanakkor a gazdaság teljesítménye többet is elbír ennél.