forrás: pixabay.com

Többet tettek félre a magyarok ebben az évben

Többet tettek félre a magyarok ebben az évben

Az idén átlagosan 29 400 forintot tettek félre havonta a megtakarítani tudó magyarok, csaknem harmadával többet, mint egy évvel korábban. Erről tájékoztatta az Erste Bank az IMAS International felméréséről szerdán a médiát.

A közleményben kiemelték, a legtöbben, a válaszadók 28 százaléka azért spórol, mert tart munkahelye elvesztésétől, míg 27 százalék nem tudott vagy nem akart nagyobb vásárlásokra, befektetésekre költeni az elmúlt időszakban.

A járvány felértékelte a pénzügyi megtakarítások szerepét. Míg 2019-ben 70 százalék tartotta szükségesnek, hogy félretegyen, 2020-ban ez az arány 80 százalék, 2021-ben pedig 79 százalék volt.

A magyar háztartások közel 60 százalékának rontotta a pénzügyi helyzetét a koronavírus-járvány; a válaszadók 39 százaléka mondta, hogy kisebb, 18 százaléka azt, hogy anyagilag nagyobb mértékben szenvedte meg a pandémiát. Harmati László, az Erste Bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese a közlemény szerint elmondta, a pandémia idején nagyot nőtt az online fizetési szolgáltatók felé mutatott bizalom, a bankfiókok szerepe átalakul, az egységekben a tanácsadásé a főszerep.

A régiós országok között az átlagos havi megtakarítás 2020-hoz képest Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben, 23 százalékkal. A második helyen Ausztria áll 21 százalékkal, majd Horvátország jön 13, Szlovákia és Szerbia 8-8, Románia 7,5, majd Csehország 7 százalékkal.

A vizsgált országokban a legtöbben vészhelyzetre spórolnak, ám míg például Szlovákiában ez az arány 94 százalék, Magyarországon mindössze 48 százalék. Itthon ugyanilyen népszerű az időskori kiadásokra gyűjteni (48 százalék), és alig valamivel lemaradva a harmadik helyen áll az általános pénzügyi tartalék (47 százalék). A IMAS International felmérése az Erste számára hét régiós országban azonos módszertannal, azonos kérdésekkel 2015 óta minden évben elkészül.

Kapcsolódó cikkek