Több az egyéni vállalkozó, mint a cég

Több az egyéni vállalkozó, mint a cég

Másfél évtized után újra több az egyéni vállalkozó Magyarországon, mint a társas vállalkozás. Ezt közölte az Opten.

A céginformációs szolgáltató összesítése szerint az elmúlt egy évben csaknem 88 000 egyéni vállalkozás létesült, számuk így az 530 000-et meghaladva új belföldi csúcsot ért el.

“1990 és 2001 között 116 000-ről 481 000-re nőtt az egyéni vállalkozások száma, majd több éves csökkenés után 2005-ben már kevesebben voltak, mint a cégek”

– derül ki a közleményből.

Az egyéni vállalkozók aránya az összes vállalkozáson belül csaknem azonos az ország minden részében, többnyire 55 és 65 százalék közötti. Bár Pest megyében csak 48,5 százalék, Budapesten pedig még alacsonyabb, alig 35 százalék, a számuk itt a legmagasabb.

Az országos összesítésben a legtöbb egyéni vállalkozás tanácsadásban, építőiparban, kereskedelemben érdekelt.

Az Opten adatai alapján 2013 óta minden évben több egyéni vállalkozás jött létre, mint amennyi megszűnt. Tavaly majdnem 88 000 kezdte meg, és 52 000 fejezte be a működését. 2018-ban még ennél is nagyobb volt a különbség 76 000 új és 35 000 megszűnő egyéni vállalkozással. Az Opten szerint magas a megszüntetések aránya, de – mint írták – sokan eleve nem is terveznek hosszú távra, egyéni vállalkozásoknál ráadásul a megszüntetés, és az alapítás is egyszerű.

“Erre utal az is, hogy viszonylag sokan, csaknem 80 000-en szüneteltetik a tevékenységüket”

– tették hozzá.

“Az Opten a cégjogi változásokat is fontosnak látja, hiszen emiatt nagyobb felelősség társas vállalkozást alapítani most, mint az ezredforduló táján. Az egyéni vállalkozás ráadásul a fiatalok körében egyre népszerűbb, így a nemzedékváltás is erősíti a folyamatot”

– tették hozzá.

Ugyanakkor hangsúlyozták,

hogy a túl sok egyéni vállalkozás elaprózódott cégstruktúrához vezethet, és tőkeellátottságnak sem feltétlenül kedvez.

“A kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) a nagyobb vállalkozások szabálytalan módon a munkaviszony kiváltására is használhatják”

– olvasható a közleményben.

Kapcsolódó cikkek