Lecsapott a NÉBIH

Elkezdődött a nyári élelmiszerlánc-ellenőrzés, július 1. és augusztus 31. között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a megyei kormányhivatalok szakemberei közösen ellenőrizik például az idegenforgalmi szempontból frekventált helyeket, így a strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítményeket, valamint kiemelten figyelik az UHT tejek forgalmazását is.

Főként a nagy tömegeket megmozgató rendezvényeket, fesztiválokat, vásárokat, fagylalt előállítással és forgalmazással foglalkozó cégeket, az utcai vendéglátó egységeket, a büfékocsikat és a mozgó vendéglátókat ellenőrzik.

Ezek mellett kiemelt figyelemmel vizsgálják a külföldi eredetű UHT tejeket, a fagylaltokat, az előre csomagolt, fűszerezett, előkészített baromfitermékeket, a nyáron is népszerű halételeket, a sütőolajokat, a szezonális zöldségeket és gyümölcsöket, illetve a kerámiaedényeket, és folytatódik a kistermelői élelmiszerek ellenőrzése. 
A hatósági szakemberek mintákat vesznek és minden esetben a Nébih nemzeti referencia laboratóriumaiba küldik vizsgálatra.