illusztráció, fotó: pixabay.com

Erősödött a cégalapítási kedv

Erősödött a cégalapítási kedv

Idén januárban és februárban több mint 10 százalékkal több céget alapítottak a tavalyi havi átlagosnál, ennek ellenére összességében a cégek száma mégis csökken a törlések magas aránya miatt. Ez derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

Az elemzés szerint idén januárban 2563, februárban 2550 céget alapítottak, ugyanakkor januárban 4197-et, februárban pedig 3324-et töröltek. Tavaly az alapítások és törlések száma havonta átlagosan 2304, illetve 3057 volt.

A januári cégalapítások száma jóval magasabb, mint az előző évek januárjaiban volt.

“A február hagyományosan erős hónap, amiben vélhetően az is benne van, hogy az év vége környékén született üzleti tervek csak február környékén realizálódnak cégalapításokban”

– mutat rá a közleményben Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

A cégalapítások száma 2015 óta évi 3-4 százalékkal nő.

“A mostani 10 százalékos emelkedés kiugró ütem, ugyanakkor nem biztos, hogy egész évre állandósul”

– állapítja meg az Opten szakértője.

A cégtörlések száma 25 százalékkal emelkedett az előző évi átlaghoz képest, ami a szakértő szerint azért is meglepő, mert a cégtörlések az elmúlt években már csökkenőben voltak. A január és a február azonban kiugró értékeket szokott hozni, elsősorban a végelszámolásoknak köszönhetően, sok cégtulajdonos ugyanis az év eleji időszakot preferálja cége szabályos megszüntetésének megkezdésére.

Kapcsolódó cikkek