fotó: pixabay.com

Csökkenő adóterheket és igazságosabb adórendszert hoz 2021

Csökkenő adóterheket és igazságosabb adórendszert hoz 2021

A jövő évi adóváltozások a versenyképesség növelése, valamint a gazdaság újraindítása mellett egyszerűbbé és igazságosabbá teszik a magyar adórendszert. Ezt mondta Izer Norbert.

A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára kiemelte: a vállalkozások 2021. júliusától számíthatnak a kormány egyik legjelentősebb adóügyi segítségére. Az adóhatóság ugyanis félmillió vállalkozásnak készítheti el az áfabevallási tervezetét.

“A tervek szerint 2021-ben már a második negyedéves, illetve a június havi áfabevallási tervezetet is kiajánlja a hivatal. Ezzel Magyarország az Európai Unióban az elsők között nyújt jövőre áfabevallás-kiajánlási szolgáltatást a vállalkozásoknak”

– mondta Izer Norbert.

A kezdő vállalkozások még nagyobb segítséggel számolhatnak jövőre, hiszen a speciális, személyre szabott segítségnyújtás, az úgynevezett mentorálás eddigi féléves időszaka egy évre nő. Több mint 150 000 vállalkozásnak hoz jelentős adminisztrációs tehercsökkentést az, hogy jövőre az ekáerben (elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszerben) már csak a kockázatos termékek szállítása esetén kell bejelentést tenni – részletezte az államtitkár.

Jövőre kedvezőbb lesz a kisvállalati adó és csökkenhet az új lakások értékesítésére vonatkozó áfa mértéke, az elsőfokú államigazgatási ügyek döntő többsége illetékmentes, az otthoni magánfőzés és a bérfőzés pedig újra jövedéki adómentes lesz – sorolta az államtitkár, hozzátéve, hogy ezek az intézkedések összességében több mint 120 milliárd forintot hagynak az érintetteknél.

“A kormány beruházásösztönző politikája is folytatódik”

– emelte ki Izer Norbert. Mint mondta: jövőre teljes társasági adó mentesség jár az újra befektetett profitra. A fejlesztési tartalék összegét az egész adózás előtti nyereségből le lehet írni.

“A kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) jövő évi változtatása a nagyértékű (hárommillió forint feletti) ügyletek adóztatásával úgy teszi igazságosabbá a magyar adórendszert, hogy az továbbra is segíti a jellemzően lakosságot ellátó kisvállalkozásokat, így például a fodrászokat, kozmetikusokat, taxisokat”

– húzta alá Izer Norbert.

Az EU egyik legegyszerűbb és legkisebb teherrel járó adófajtája, a kata tényleges célcsoportját, a mintegy 340 ezer kisvállalkozást nem érinti az új szabály, amely szerint 2021-től a katás vállalkozásokat megbízó cégeket negyven százalékos adó terheli, ha a katás cégnek adott megbízások összértéke egy éven belül meghaladja a 3 millió forintot – tette hozzá.

“Az soha nem szerepelt a kata céljai között, hogy a kedvezményes adófajtával a kormány a néhány cégnek nagyértékű, több millió forintot meghaladó összegű szolgáltatást nyújtó vállalkozásokat támogassa, mint ahogy az sem, hogy azt a nagycégek a munkaviszony alternatívájaként használják”

– jegyezte meg az államtitkár.

Izer Norbert kitért arra is, hogy még az idén megszűnik a vállalkozások legbonyolultabb – és az év végén jelentős terhet is jelentő – adminisztrációs kötelezettsége, a feltöltési kötelezettség. Tavaly már nem kellett feltölteni a társasági adót, idén pedig a helyi iparűzési adóban is megszűnik a feltöltés. Így a cégek öt hónappal tovább gazdálkodhatnak 80-85 milliárd forinttal.

A jövő év adókönnyítéseinek jelentős részét a héten, november 17-én szavazta meg az Országgyűlés.

“Több kedvező intézkedés, így például a kiva mértékének 12-ről 11 százalékra történő csökkentése már július óta érvényes. Az újlakás-értékesítés áfájának 22 százalékpontos csökkentéséről december 1-jén dönt az Országgyűlés, elfogadásával öt százalékra csökken az adó mértéke”

– mondta Izer Norbert.