Elkészült a zalakarosi fürdő fedett gyermekrészlege

Elkészült a zalakarosi fürdő fedett gyermekrészlege

Próbaüzemben már működik a zalakarosi fürdő fedett gyermekrészlege, amelyet több mint 300 millió forintos beruházással alakítottak ki.

A kétszintes, fedett Vízipók-Csodapók gyermekvilág a családi wellness-szolgáltatások fejlesztésére a Nyugat-dunántúli Operatív Program által nyújtott támogatásból valósult meg. A teljes beruházás összértéke közel 600 millió forint, ennek első részeként épült meg a fedett gyermekrészleg több mint 300 millió forintból.
A zalakarosi fürdőben tavaly nyáron adták át 262 millió forintot meghaladó beruházással a gyerekeknek épült szabadtéri élményfürdőt, ennek kiegészítéseként épült meg a fedett részleg. Függőhidakkal összekötött medencéket, élményelemekkel felszerelt vizes játszóteret alakított ki, de családi szaunát és éttermet is létrehoztak egyebek mellett az új gyermekrészlegben.

Burján Richárd, az önkormányzati tulajdonú fürdőüzemeltető társaság vezérigazgatója az MTI kérdésére hozzátette: a gyerekeknek, családoknak kínált szolgáltatásoknak is köszönhető, hogy idén júliusban a tavalyinál 15 százalékkal több, 115 ezret meghaladó számú vendéget fogadtak, és az eddigi augusztusi adatok is hasonló nagyságrendű emelkedést mutatnak.
A zalakarosi fürdőt tavaly több mint 510 ezren keresték fel, idén 525 ezer látogató szerepel az üzleti tervben, s időarányosan hét hónap alatt már meghaladták a tervezett vendéglétszámot. Hasonlóan jól alakultak a bevételi adatok is, az idén remélt mintegy 1,2 milliárd forintos árbevétel július végéig arányos része ugyancsak növekedést mutat – mondta a vezérgigazgató.