Újra a Földön a Szojuz űrhajósai

Újra a Földön a Szojuz űrhajósai

A Földön pihenő asztronautaVisszatért a Földre szerdán a Szojuz TMA-M, az első digitális űrhajó, fedélzetén Alekszandr Kaleri és Oleg Szkripocska orosz, valamint Scott Kelly amerikai űrhajóssal. Az űrhajósok jól vannak, egészségesek.

Az űrhajó a tervezett időpontban, a kazahsztáni Arkaliktól mintegy nyolcvan kilométerre ért földet. Az űrhajó a Nemzetközi Űrállomásról való leválás után a szokástól eltérően ötven méterre eltávolodott az állomástól, ahol kipróbálták irányítási rendszerét, és a kísérlet eredményétől tették függővé, hogy az űrhajósokat szállító kapszula leszállása automatikus üzemmódban vagy ballisztikus úton megy-e végbe. Az eddiginél korszerűbb, új számítástechnikával működő űrhajónak a leszálló kapszulában lévő irányító pultja ugyanis az űrállomásra vezető úton felmondta a szolgálatot. Később azonban felküldték a javításhoz szükséges alkatrészeket.

Alexander Kaleri

Alexander Kaleri

A három űrhajós, a 25/26 űrexpedíció tagjai százötvenkilenc napot töltöttek az űrállomáson. Ottani munkájuk során fogadták a Discovery űrrepülőgépet, az ATV-2 európai és a HTV-2 japán teherűrhajót és két orosz Progressz-M teherűrhajót és háromszor léptek ki a nyílt világűrbe. Az orosz űrhajósok tudományos feladataik teljesítése mellett részt vettek az oroszországi népszámláláson, tizenhatszor ünnepelték az újévet és beszélgettek Kirill orosz ortodox egyházfővel, moszkvai pátriárkával az ortodox karácsony alkalmából. Az új széria következő űrhajója, a Szojuz TMA-02M a tervek szerint május 30-án indul, még mindig kísérleti jelleggel.

Scott Kelly

Scott Kelly

Az űrállomáson az orosz Dmitrij Kondratyev, az olasz Paolo Nespoli, az Európai Űrügynökség űrhajósa és Catherine Coleman amerikai űrhajósnő dolgozik tovább a huszonhetedik expedíció tagjaként. Új űrhajósokat a Szojuz TMA-21 visz majd az űrállomásra. A Szojuz TMA-21 indulását március 30-ra tervezték, de meghatározatlan időre elhalasztották.