Tizennégy premier a debreceni színház következő évadában

Tizennégy premier a debreceni színház következő évadában

Tizennégy premierrel készül a 2018-2019-es évadra a debreceni Csokonai Színház. Ezt jelentette be a teátrum leköszönő igazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

Ráckevei Anna hangsúlyozta: az elmúlt évek bebizonyították, hogy kitartó munkával, fogékony, megbízható társulattal az eredmények sem maradnak el. A véget ért évad sikerei közül kiemelte Bellini Norma című operájának bemutatóját, az Örkény István Macskajáték című kisregényéből készült darabot és Dosztojevszkij Idióta című drámáját. 

“Utódommal, Gemza Péterrel harmonikus együttműködésben dolgoztunk, nyugodt szívvel adom át neki a stafétát, a közös munka eredményire a jövőben is lehet építeni” – fogalmazott Ráckevei Anna. A teátrum eddigi művészeti vezetője, Gemza Péter, aki július 1-től lesz a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója, elmondta: radikális változást nem tervez a színház művészeti koncepciójában, ezután is kiegyensúlyozott, ugyanakkor változatos repertoárral jelentkeznek majd. 

Hozzátette: a következő évadot európai évadként hirdetik meg, így a magyar szerzők mellett helyet kap svéd, francia, lengyel, brit, svájci és ukrán író, osztrák és olasz zeneszerző is. A programból kiemelte Jeles András rendezésében August Strindberg drámáját, a Júlia kiasasszonyt, Andrzej Saramonowicz lengyel kortárs drámáját, a Tesztoszteront, William Shakespeare Lear királyát az orosz Ilja Bocsarnikovsz rendezésében és Mikó Csaba vadonatúj zenés történelmi mesejátékát, Az ifjú Mátyást, amelyet Madák Zsuzsanna állít színpadra. 

Műsoron lesz még többek között Sarah Kane, Georges Feydeau, Max Frisch egy-egy műve és magyarországi bemutatóként kerül színpadra Volodimir Klimenko A bűn paradoxonai, avagy az Apokalipszis magányos lovasai című alkotása – mondta Gemza Péter, aki felhívta a figyelmet a Szabad Tér Színházzal együttműködésben műsorra tűzött Bonnie és Clyde című Broadway-musicalre, amelyet a budapesti nyári színházi bemutatót követően Debrecenben láthat majd először a közönség.

Somogyi-Tóth Dániel zenei igazgató a műsorból kiemelte Mozarttól a Figaro házassága című operát, amelyet 22 évvel ezelőtt játszottak utoljára Debrecenben és Rossini operáját, az Ory grófját, amelyet vidéki színházban még soha nem mutattak be. Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere hangsúlyozta: a teátrum modern, kortárs, de közönségbarát repertoárjáról ismert. Hozzátette, hogy a színház jövőre is megrendezi a kortárs drámák seregszemléjét, a Deszka Fesztivált és Szabó Magda írónőre emlékezve a MagdaFesztet is.