Spatula Sára és Kémcső Jenő kalandjai

Spatula Sára és Kémcső Jenő kalandjai

Spatula SáraTizennégy budapesti óvodába érkezik nemsokára két kémikus, Spatula Sára és Kémcső Jenő, akik a kicsik segítségét kérik egy titkos küldetéshez. Azt keresik, milyen kísérlettel tehetnék vidámabbá a gyerekeket.

Paszternák András, az informális óvodai oktatási program összeállítója elmondta, a mintegy negyven perces foglalkozásokon érdekes kerettörténetbe ágyazva, mesével és aktív részvétellel próbálják felkelteni a gyerekek érdeklődését a kémia és úgy általában a természettudományok iránt.

A Lángész projekt Tudománycseppek programjába bekapcsolódott óvodákban a nanotechnológiával foglalkozó kutatók, Paszternák András és Berényi Szilvia érkezése előtti napon a pedagógusok felolvasnak egy levelet a gyerekeknek. Ebben kérik őket, hogy segítsenek egy titkos küldetésben, így a kicsik már izgatottan várják a másnapi eseményeket. A nagy napon a titokzatos vendégek kérésére együtt kezdik megkeresni, mivel lehet vidámságot szerezni egymásnak.

Kémcső Jenő

Az első közös kísérletben Kémcső Jenő vezetésével a gyerekek pohárban cukorból, vízből és ételfestékekből folyékony szivárványt állítanak elő sajátkezűleg. A játékot Spatula Sára irányítása alatt varázslással, színes tejpacák táncoltatásával folytatják. A mosószerbe mártott üvegbot az ételfestékkel megpöttyözött tej felszínéhez érintve fejti ki “varázserejét”. Akinek még ezek után is sok energiája marad, az segíthet apunak a lufit felfújni ecet és szódabikarbóna, illetve a belőlük keletkező gáz felhasználásával.

A kémikusok a kísérletek közben megbeszélik a gyerekekkel, melyik anyagot honnan ismerhetik, mire használják a háztartásban, hogyan szabad hozzájuk nyúlni. Paszternák András kiemelte, nem akartak veszélyes anyagokat vinni az óvodai bemutatókra, ezért döntöttek a háztartásokban, konyhában is megtalálható vegyszerek mellett. A foglalkozás címe, vagyis az „Anya, akkor Te is kémikus vagy?” is erre utal.

A program végén minden gyerek egy oklevelet kap, amelyben kémikussegéddé fogadják. Az oklevelekre már a kutatók távozása után kerülnek rá a gyerekek rajzai, melyekben felidézik és rögzítik a kísérletek számukra legemlékezetesebb pillanatait.
Paszternák András tapasztalatai szerint érdemes már az óvodában elkezdeni ezt a fajta informális oktatást. “Az igazi feladat persze a pedagógusokra vár.” – mondta.