Száz programnál is többet szerveztek Miskolcon

Száz programnál is többet szerveztek Miskolcon

Száz eseménynél is több várja mindazokat a Miskolci Egyetemen a Kutatók éjszakáján pénteken, akik egyebek mellett arra is kíváncsiak, mennyi idő alatt lehet kiszabadulni az Elme Házából, vagy arra, hogy miként lehet otthon motort készíteni.

A felsőoktatási intézmény tájékoztatása szerint a programsorozat péntek délután öt órakor kezdődik. Az egyetem fizika intézetének laboratóriumában látványos fizikai kísérleteket mutatnak be, az angol-német könyvtárban híres német emberek meglepő történeteivel ismerkedhetnek az érdeklődők, akik akár próba nyelvvizsgát is tehetnek.

A campus informatikai épületében a Magyarok a Marson versenyre számíthatnak az érdeklődők, míg az egyetem könyvtárában lego robotika, raktári barangolás, mérnökök játszótere, zenei ízelítő is várja a látogatókat. A közeli avasi gimnáziumban az Öveges Labor keretében természettudományos játszóházat rendeznek be, a színházterem előterében pedig robotfoci csábítja a kíváncsikat. Készül a Kutatók éjszakájára a városi közlekedési társaság is, amely Miskolc belvárosából ingyenes nosztalgiajáratot indít az egyetemre éjszaka tíz óráig.